A karate sportágat 1997-ben kezdtem el és a lehetőségeimhez mérten, úgy gondolom, hogy nagyon szép sikereket értem el a 25 éves pályafutásom ideje alatt. Mikor elkezdtem az, első 5 évemben nem nyertem semmit. Úgymond egy hobbi karatésnak számítottam, aki csak kötelezően eljárt edzésekre. 12 éves voltam, amikor történt egy törés az életemben, amikor is egy novemberi napon, edzés után vártam az iskola kapujában, valamelyik szülőmet, hogy jöjjjön értem. Pont arra sétált 3 nem éppen szimpatikus ember. Ezek közül az egyik megkérdezte, hogy van-e cigim és nem tudtam neki adni, ezért kaptam tőle egy nagy pofont, amivel elég komoly sérülést szereztem. Nagyon szégyelltem magam, hogy karatésként nem tudtam megvédeni magam, viszont ezután úgy elkezdtem edzeni, hogy 14 évesen bekerültem a korosztályos válogatottba. 17 évesen voltam életem első Európa Bajnokságán. 18 évesen repültem életemben először a sportom által Törökországba az Európa Bajnokságra. Számos versenyt tudnék kiemelni, de nekem az egyik legemlékezetesebb az 2013-ban volt a Felnőtt Európa Bajnokság Budapesten. Sajnos pont lecsúsztam a bronz éremről, de elég emlékezetes (már aki emlékszik rá) meccseket produkáltam. Azért jegyeztem meg zárójelben amit odaírtam, mert én a második meccsemen a horvát srác ellen kaptam egy ütést, ami enyhe agyrázkódást okozott nekem. Azóta sem emlékszem a horvát meccsemre, illetve az ezt követő macedón srác elleni mérkőzésemre sem. Csak amit a videókból látok. De olyan jól sikerült, hogy a verseny szombati napján bronzéremért küzdhettem egy török világklasszis ellen. A bronzmeccsen 6-6-os végeredménynél bírói döntésre került sor, így kikaptam és 5. helyezett lettem. Felemelő érzés volt a 3500 fős magyar szurkolótábor előtt egy ilyen teljesítményt nyújtani.
Számos ilyen emlékezetes versenyről tudnék beszélni, de ha mindent leírnék, azt senki nem olvassa végig. De egy konzultáció alkalmával, nagyon szívesen beszélek róluk.